Térkép - Kóbe (Kōbe Shi)

Kóbe (japánul 神戸市), régebbi nevén Mukó, milliós nagyváros Japánban. A település jelentős kikötő, emellett a Hjógo prefektúra székhelye is. A Kanszai régióban, Oszakától nyugatra elterülő Kóbe az Oszaka–Kóbe–Kiotó várostömörülés szerves részét képezi. A város Japánban egyike a 20 kijelölt városnak.

Ez a település egyike volt azon városoknak, amelyek elsőként nyitották meg kapuikat a nyugat felé a zártság politikája után. Az 1850-es évektől Kóbe hatalmas kikötővárossá nőtt. Bár az 1995-ös Nagy Hansin földrengés után a város vesztett kikötői jelentőségéből, mára Japán negyedik legnagyobb tengeri forgalmi központja lett.

Gazdaságának alapja a hajógyártás, az acélipar, a műanyaggyártás, a textilipar, a könnyűipar és az élelmiszeripar. Kóbéban számos nagyvállalat székel, mint az ASICS, a Kawasaki és a Kobe Steel, valamint több mint 100 vállalatnak van itt az ázsiai vagy japán központja.

A Kóbe nyugati részében felfedezett, kőből készült használati eszközök azt bizonyítják, hogy a város területe már a Dzsómon-korszakban lakott volt. A kedvező földrajzi tényezők, a természetes kikötő és a jó termőföldek idecsalogatták a telepeseket és lehetővé tették a város gyors fejlődését. A legrégebbi írásos leírás a régióról a Nihonsokiban szerepel. A műben a Dzsingú császárné által 201-ben alapított Ikuta szentélyt mutatják be.

A 4. században ezen a kikötőn át jutott be Japánba a kínai és koreai tudomány és kultúra. A Nara és Heian-korokban a kikötő neve Óvada (大輪田泊) volt. A városban Kína egyik Japánbéli nagykövetsége működött. 1180-ban rövid időre fővárossá vált, amikor Taira no Kijomori Fukuharába, a mai Kóba nyugati területére költöztette. A császár székhelyét öt hónap után Kiotóba helyezte át. 1184-ben a hjógoi Taira erőd és a közeli Ikuta-szentély a Genpei háború alatt a Minamoto és Taira családok közti icsinotani csata szemtanúja lehetett. Az ütközet után a Minamoto család visszaszorította a Tairákat nyugat felé.

A Kamakura-korszakban a kikötő a Kínával és más államokkal való kereskedelem központjává vált. A 13. században a város neve Hjógora változott (兵庫津). Ebben az időben Hjógo kikötője Oszakával a Szetcu tartományt alkotta. A Kamakura-korban a kikötő a Kínával és más államokkal való kereskedelem központjává vált. A 13. században a város neve Hjógora változott (兵庫津). Ebben az időben Hjógo kikötője Oszakával a Szetcu tartományt alkotta. Később, az Edo-korban, a mai Kóbe keleti kerületei az Amagaszaki birtok, nyugati kerületei az Akasi birtok részévé váltak. A központot a Tokugava-sógunátus birtokolta. A hanrendszer 1871-es eltörlése után megalakult a mai Hjógo prefektúra.

A Hjógo kikötő egyike volt az első kikötőknek, amelyek a Meidzsi reformok után megnyitották kapuikat a nyugat elől, 1868-ban. A nyitás óta számos külföldi talált otthonra a kóbei Kitano kerületben.

Kóbét a mai formájában 1889. április 1-jén alapították és a kormány 1956-ban jelölte ki. A város történelme szorosan összefügg az Ikuta-szentélyével, és a Kóbe név is a szentély támogatóinak ősi nevéből, a kanbe szóból ered.

A második világháború alatt, 1945-ben, Kóbét amerikai B–29-es bombázók bombázták le. A halálos áldozatok száma elérte a 8800 főt és a város 21%-a a földdel vált egyenlővé. Ez az esemény ihlette Noszaka Akijuki regényét, a Szentjánosbogarak sírját és az azonos című filmet.